G N L D
Tisztaság, egészséges környezet, jó közérzet!
Helyzetértékelés és problémaláttatás:
Alakítsunk ki magunk körül olyan világot, amely nem veszélyezteti életünket!
Senki sem védett azzal a környezeti leépüléssel szemben, melyet a tízévenként egy milliárddal bővülő népesség hoz létre napjainkban. Hulladékhegyek szennyezik vizeinket és a levegőt, hatalmas mennyiségű mérgezőanyagot képezve. Most amikor a világ népessége közeledik a 10 milliárdhoz, a fogyasztás is növekedőben van; veszélyt jelent az eljövendő generációnak és beláthatatlan következményei lehetnek. Átlagosan személyenként 730 kilogrammnyi hulladékot termelünk évente. A környezettudósok jól tudják, milyen nehéz a természet mára már eléggé érzékenynek mondható egyensúlyát megtartani. A fogyasztást megfigyelve rájöttek, milyen gyors ütemben kiapadhatnak az energiaforrások, és hogy világszerte milyen nagy mennyiségű hulladék keletkezik. Előrejelzéseik szerint, ha mindez ilyen ütemben folytatódik, apokaliptikus szerencsétlenség vár ránk. A megoldás azon múlik, mennyire fektetünk hangsúlyt a globális környezet megóvásra. Minél kevesebbet fogyasztunk, annál kevésbé szennyezzük a környezetet, de nincs élet fogyasztás nélkül. Az egyetlen megoldás csak az lehet, hogy koncentrátumokat használunk kis mennyiségben, kevésbé szennyezve a környezetet, megőrizve azt az eljövendő generációnak.
Le kell állítani a romboló fogyasztást!
Kis mennyiség = minimális környezetszennyezés
A tudósok forradalmian új tisztítószereket dolgoztak ki, amelyek környezetkímélők, energiatakarékosak és képesek drasztikusan csökkenteni a környezetre kifejtett kedvezőtlen hatást. Ezek a termékek optimális hatást érnek el, úgy hogy nagyon keveset kell belőlük használni. Kétség sem fér ahhoz, hogy ha mindenki ezeket a teremékeket használná, sokkal kevesebb hulladék kerülne a környezetbe és a vegyszerek mennyisége évről évre, csökkenne. Ezek a koncentrátumok vízben oldódnak, és a szennyezettség fokának megfelelően keverhetők, ablaktól elkezdve, pultot, rácsot, sőt az utcát is tisztíthatjuk velük. Tehát nem kell a szekrényt tisztítószerekkel teletömni, melyek sokba kerülnek és nem környezetkímélők.
Javaslat, mi a megoldás nyitja?:
Vessenek véget a romboló fogyasztásnak!
A megoldás GNLD Egészséges Otthon Programja
Ismerkedjünk meg a termékekkel!
Háztartási és ipari tisztítószerek:
1. A SUPER 10 (Általános tisztítószer) a legjobb megoldás a valóban makacs szennyeződések eltávolítására. Nagyon tömény sűrítmény, kiválóan használható a naponta jelentkező, nehezen eltávolítható szennyeződések ellen! Hármas hatású tisztítószer, még a legmakacsabb szennyeződést is eltávolítja: behatol a felület rétegeibe, oldja és emulziót képez! Cseréljék minden hétköznapi tisztítószerüket SUPER 10-re. és óvják Önök is tavaink, tengereink és hegyi vizeink tisztaságát!
Miért jó a SUPER 10?
Több mint 20 éve ismerik szerte Európában
Minden vízzel lemosható koszos, zsíros felület tisztítására alkalmas
Hármas tisztító hatású: behatol a koszos felületbe, feloldja, majd eltávolítja a szennyeződéseket, így dörzsölés nélkül eltávolítható
Erőteljesen alkalikus hatású
Koncentrált és gazdaságos
Bármilyen vízzel teljesen leöblíthető, lemosható
Környezetbarát: koncentrált kiszerelése miatt kevesebb hulladék képződik
Több tisztítószer hatását egyesítő hatékony koncentrátum
Nagy töménységű citrus derivátumra épülő természetes kiegészítőket tartalmaz
Használata teljesen veszélytelen, így a gyermek elől sem kell elzárni
Teljesen lebomlik, így a környezetet nem szennyezi
Kellemes illatú
A nagy koncentrációja miatt gazdaságos, teljes körű forgalmazási engedéllyel rendelkezik
Használata minden esetben hígítva történik, (javasoljuk a GNLD spray keverőflakon használatát) az ajánlott hígítási arány betartásával
1-10-es arányban keverve: (összetétel: 1 rész szuper 10 tisztítószer, és 10 rész víz): Mire használjuk, a fenti arányban keverve?
Textíliákon keletkező természetes foltok eltávolítására: - befújás utáni, akár 1-2 napig is rajta lehet a ruhán, nem penészedik be, majd kimosni.
Szőnyeg tisztítására: - befújni, száradás után kiporszívózni.
Különböző felületekre: konyhabútor, csempe, pvc, műanyag, tűzhely, mikrohullámú sütő, stb.
Szennyezett burkolatok: padló (kő, műkő, márvány, égetett lapok, parketta)
Falfelületek (mosható festék, fa, nyílászárók)
Fürdőszoba felszerelései.
Bútorok.
Ékszerek.
Gépkocsi karosszéria tisztítása.
Hogyan használjuk?
A spray használatával a tisztítandó felület nagyságától függően permetezve, vagy sugárban spriccelve vigyük fel a felületre. Ha vastagabb szövetről van szó, enyhén dörzsöljük be a felületbe, hogy a szövetszálak tövéig nedvesítse be, majd néhány percig hagyjuk a szert hatni. Ezután a fellazult szennyeződést jó nedvszívó anyaggal itassuk fel, vagy sima felületről tiszta ruhával töröljük le. Érdemes a levetett szennyes ruhát, inget, a szennyezettebb helyeken enyhén beszórni a hígított tisztítószerrel, így tárolni a mosás idejéig. Olyan ruhaneműk tisztítására, mely hajlamos vízfoltra, érdemes a sűrítményt desztillált vízzel keverni
1-3 arányban keverve:
Ebben az arányban keverve erősen szennyezett felületek esetén, a felületre spriccelve, ott valamivel tovább kell tartani, és ugyanúgy kell kezelni mint az előbbieknél. Ilyen arányú keverésnél az alábbi esetekben célszerű a használata:
Ruhafélékből száraz vér, gyümölcsök, rágógumi, tinta, hasonló szennyeződések eltávolítására.
Olajos padlók, rostélyok.
Gépkocsi motorblokk mosására.
Olajos gépek (esztergagép, stb.)
Étterem, műhely, ipari csarnokok, nagykonyhás zsíros, olajos padlózatok.
Autóalkatrészek.
Vágóhidak, tejüzemek makacs szennyeződéseinek tisztítására.
1-3000 arányban keverve: (félliternyi hideg vízbe csak annyi sűrítményt kell tenni, amennyi a sűrítménybe mártott spriccelő szűrőjén marad, kb. 3 csepp)
Ilyen keverési arányban a célszerű használat:
• Ablakok, tükrök, bútorüvegek.
• Enyhén szennyezett rozsdamentes acél, fémfelületek, monitorok, TV képernyő.
• Virágok leveleinek tápláló permetezésére, tetvek elpusztítására.
Antisztatikus hatása van!
Ára:
Tagi ár:
1 L 3840Ft, CSAK literes kiszerelésben
1:1000 hígítás 3,84Ft/l
1:100 hígítás 40Ft/l
1:10 hígítás 400Ft/l
1:3 hígítás 1200Ft/l
Forgalmi ár:
1 L 4130Ft, CSAK literes kiszerelésben kapható.
1:1000 hígítás 4,13Ft/l
1:100 hígítás 41Ft/l
1:10 hígítás 410Ft/l
1:3 hígítás 1760Ft/l
2. DISINFECTANT (FERTŐTLENÍTŐSZER): kitűnő fertőtlenítőszer, melyet olyan felületekre fejlesztettek ki, amelyeknél egy-időben van szükség a tisztításra és a fertőtlenítésre. Minden mosható felületen hatékony, hideg és meleg vízben egyaránt kiválóan tisztít és fertőtlenít. Használható lakásban, iskolában, diákotthonokban, kórházakban, közintézményekben, állatorvosi rendelőkben, szállodákban, tornatermekben, öltözőkben és bárhol, ahol nagyon fontos a tárgyak és felületek közös használatából eredő fertőzések megelőzése. A Disinfectant nem elfedi a kellemetlen szagokat egy átható illattal, hanem alapjaiban szűnteti meg azokat.
Miért jó?
Egyszerre tisztít és fertőtlenít, illatosít, zsírtalanít. Ezt a terméket speciálisan a kemény felületek tisztítására, s ezzel együtt a mikroorganizmusok ki. Nem ionos alkotóelemei segítségével hatékonyan oldja és eltávolítja a szennyeződéseket.
Biológiailag lebomlik.
Olyan csiraölő kémiai anyagokat tartalmaz, amely a VESZÉLYES mikroorganizmusok széles skáláját képes elpusztítani, amelyek ételmérgezést, staphylococcus okozta gyulladást idéznek elő, a szalmonella ellen is hatásos, vírusok, baktériumok és gombák ellen, olyannyira, hogy harminc másodperc alatt képes megölni a mikroorganizmusok 99,99%-át.
Gazdaságos
Nem karcol
Ára:
Tagi ár:
1L 4200FT
1:200 hígítás=2ml 16Ft
1:100 hígítás=6ml 96Ft
1:50 hígítás=12ml 192Ft
Forgalmi ár:
1L 4530FT
1:200 hígítás=2ml 17Ft
1:100 hígítás=6ml 102Ft
1:50 hígítás=12ml 204Ft
Tagi ár:
10 L 36930Ft ebből 1L 3693Ft
1:200 hígítás=2ml 6,8Ft/l
1:100 hígítás=6ml 20Ft/l
1:50 hígítás=12ml 40Ft/l
Forgalmi ár:
10 L 36430Ft ebből 1L 3643Ft
1:200 hígítás=2ml 74Ft/l
1:100 hígítás=6ml 222Ft/l
1:50 hígítás=12ml 444Ft/l
3. SUPER 100: (Ipari tisztítószer) Makacs ipari zsír- és olajszennyeződések eltávolítására fejlesztették ki. Vízben korlátlanul oldódik. Tisztító hatását az oldószerként használt víz keménységi foka nem befolyásolja. Legfontosabb összetevői a természetben lebomló felületaktív anyagok. Az első áthatol a tisztítandó felületen, és leválasztja róla a legmakacsabb szennyeződéseket is, míg a második egy erős zsír- és olaj oldó szer. Működési mechanizmusát egy erős zsír- és olaj-affinitású szerves oldószer jelenléte biztosítja. A viszonylag alacsony lúgkoncentráció ��"Ph 10- ellenére példátlan „alkalikus tartalékai” vannak, amelyek csak szükség esetén lépnek működésbe. Minősége erősen lehűtve sem romlik. Nem gyúlékony.
Miért jó?
Sokrétűen felhasználható, kifejezetten ipari szennyeződések eltávolítására kifejlesztett tisztítószer
Minősége erősen lehűtve sem romlik
Nem gyúlékony
Nem támadja meg az ipari berendezések felületét és festését
Enyhén lúgos kémhatású, ezért biztonságos termék
Alacsony ph értéke miatt, szembefröccsenés esetén sem okoz komolyabb károsodást
Ára:
Tagi ár:
25 L 50290Ft, ebből 1 L 5029FT
1:100 hígítás 50Ft/l
1:50 hígítás 100Ft/l
1:10 hígítás 500Ft/l
1:3 hígítás 1500Ft/l
Forgalmi ár:
25 L 54210Ft, ebből 1 L 5421Ft
1:100 hígítás 54Ft
1:50 hígítás 108Ft/l
1:10 hígítás 540Ft/l
1:3 hígítás 1640Ft/l
Tagi ár:
10 L 23940Ft, ebből 1 L 2394FT
1:100 hígítás 24Ft/l
1:50 hígítás 48Ft/l
1:10 hígítás 480Ft/l
1:3 hígítás 1440Ft/l
Forgalmi ár:
10 L 25810Ft, ebből 1 L 2581Ft
1:100 hígítás 26F/l
1:50 hígítás 52Ft/l
1:10 hígítás 520Ft/l
1:3 hígítás 1560Ft/l
4. LDC: ( mosogatószer-finom tisztítószer) A finomabb szennyeződéseket bízzuk az LDC-re, mely a leghatékonyabb és legsokoldalúbb a konyhában, és még finom mosásra is alkalmas detergens. Egy palack LDC használata 6 másik ilyen típusú gyártását, szállítását és eldobását zárja ki. Felméréseink alapján 430 millió palack szemétbejutását kerültük el az általunk eddig elhasznált SUPER 10-zel és LDC-vel! Enyhén szennyezett felületekhez, nagy töménységű kókuszolaj derivátumra épül, természetes kiegészítőkkel, ezért használata teljesen veszélytelen, így gyermek elől sem kell elzárni. Teljesen lebomlik, így a környezetet nem szennyezi, kellemes illatú. Bőrtápláló kézvédő bevonatot képez. A nagy koncentrációja miatt igen gazdaságos. Teljes körű forgalmazási engedéllyel rendelkezik. Használata minden esetben hígítva történik (javasoljuk a GNLD mix keverőflakon használatát), az ajánlott hígítási arány betartásával. Használható olyan zsíros felületek tisztítására, melynek a hígító víz nem árt. A szer hatásmechanizmusa: nagyon erős zsíroldó hatású anionos tenzid, amely a tisztítandó felületen a szennyeződést feloldja, oldatban tartja, így dörzsölés nélkül eltávolítja.
Miért jó?
Háromszázszorosára növeli a víz behatoló képességét.
Zsíros, olajos felületek hideg vízzel való tisztítása.
Általánosan használt konyhai edények akár hideg vízzel is tisztíthatók.
Zsírral szennyezett burkolatok: padló (kő, márvány, mozaik, égetett lakk, PVC, parketta)
Falfelületek (mosható festék, fa , csempe, nyílászárók,) lemosása.
Hideg vizes vagy sós vizes (tenger) mosásokhoz
Finom textíliák, gyapjú mosására.
Fagyasztott húst, ha LDC-s vízbe tesszük, gyorsabban kiolvad.
Haj , test, (tisztálkodáshoz)
Igen hatásos friss gyümölcs (eper, szőlő, alma, citrom, stb.) zöldségek mosására.
A bakteriológiai vizsgálatok szerint egyszerű mosogatás csira ��" és baktériummentes felülete ad annak ellenére, hogy nem fertőtlenítőszer.
Hogyan használjuk?
A flakonból az előre megkevert tisztítószert, a tisztítandó felület nagyságának megfelelő mennyiséget a felületre nyomunk, a szétkenés hatására a zsírral, olajjal felhabosodik, emulziót képez, majd hideg vízzel lemosható. Nagyon erősen olajos szennyeződés esetén, ha az olaj a felületre ráégett, rászórjuk az LDC-t, egy ideig hagyjuk hatni a terméket, majd lemosható. A még langyos sütőterek, fritőzök tisztítandó felületét befújjuk, 5-10 perc múlva lemossuk, ragyogó felülete kapunk. Az előzetes
Ára: (LDC finom tisztítószer)
Csak literes kiszerelésben forgalmazzák.
Tagi ár: 3840Ft, ebből 0,5L 1920Ft
1:5 hígítás 960Ft/l
Forgalmi ár: 1 L 4130Ft, ebből 0,5L 2065Ft
1:5 hígítás 1030Ft/l
A tisztítószerek regisztrációs díjai:
Tagi: 1000Ft egyszeri befizetés 1 évre, vagy 30 pontot vásárol, és a befizetés 0Ft. Utána bármikor vásárol akár egy terméket is, újabb 1 évre hosszabbodik meg a tagsága, amely 15% kedvezménnyel jár.
Kiszállítás:
Első rendelés ingyen (ehhez 250pontot kell rendelni), kb. 24órán belül bárhova.
A következő rendelés a distributoroknál 250pont, tagoknál 100 pont, ugyancsak ingyen szállítás.
Minden tisztítószer koncentrátum, ANTSZ által bevizsgált, környezet nem szennyezi, egészségre nem káros, gazdaságos, megéri regisztrálni, hiszen a regisztráció árát visszakapja az árrésből.